Egy katonaének, in laudem confiniorum - 'az „Csak búbánat” nótájára'

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett

 szebb dolog az végeknél?

 Holott kikeletkor az sok szép madár szól,

 kivel ember ugyan él;

 Mező jó illatot, az ég szép harmatot

 ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve

 gyakorta ott felbuzdul,

 Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is

 vitéz próbálni indul,

 Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

 homlokán vér lecsordul.

Veres zászlók alatt lobogós kopiát

 vitézek ott viselik,

 Roppant sereg előtt távol az sík mezőt

 széllyel nyargalják, nézik;

 Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,

 forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,

 hogyha trombita riadt,

 Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,

 nyugszik reggel, hol virradt,

 Midőn éjten-éjjel csataviseléssel

 mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

 ők mindent hátra hadnak,

 Emberségről példát, vitézségről formát

 mindeneknek ők adnak,

 Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,

 vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván örömmel kiáltván

 ők kopiákot törnek,

 S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,

 szólítatlan megtérnek,

 Sok vérben fertezvén arcul reá térvén

 űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő

 sétáló palotájok,

 Az utaknak lese, kemény harcok helye

 tanuló oskolájok,

 Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség

 s fáradtság múlatságok.

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,

 mert ők fejeket szednek,

 Viadalhelyeken véresen, sebesen,

 halva sokan feküsznek,

 Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója

 vitézül holt testeknek.

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

 dicséretes serege!

 Kiknek ez világon szerteszerént vagyon

 mindeneknél jó neve,

 Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel

 áldjon Isten mezőkbe!