Mátyás anyja

Szilágyi

Örzsébet

Levelét megirta;

Szerelmes

Könnyével

Azt is telesirta.

Fiának

A levél,

Prága városába,

Örömhírt

Viszen a

Szomorú fogságba:

„Gyermekem!

Ne mozdulj

Prága városából;

Kiveszlek,

Kiváltlak

A nehéz rabságból.

„Arannyal,

Ezüsttel

Megfizetek érted;

Szívemen

Hordom én

A te hazatérted.

„Ne mozdulj,

Ne indulj,

Én egyetlen árvám!

Ki lesz az

Én fiam

Ha megejt az ármány?

„Adassék

A levél

Hunyadi Mátyásnak,

Tulajdon

Kezébe,

Senkinek se másnak.”

Fekete

Viaszból

Nyom reá pecsétet;

Könyöklőn

Várnak az

Udvari cselédek.

„Ki viszi

Hamarabb

Levelem Prágába?

Száz arany,

Meg a ló,

Teste fáradsága.”

„Viszem én,

Viszem én,

Hét nap elegendő.”

„Szerelmes

Szivemnek

Hét egész esztendő!”

„Viszem én,

Hozom én

Válaszát három nap.”

„Szerelmes

Szivemnek

Három egész hónap!”

„Istenem,

Istenem,

Mért nem adál szárnyat,

Hogy utól-

Érhetném

Az anyai vágyat!” –

S ahol jön,

Ahol jön

Egy fekete holló;

Hunyadi

Paizsán

Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,

Lecsapott

Fekete szélvészből,

Kikapá

Levelét

Az anyai kézből.

„Hamar a

Madarat!…

El kell venni tőle!”

Szalad a

Sokaság

Nyomba, hogy lelője.

Madarat

Nem egyet,

Százat is meglőnek:

Híre sincs,

Nyoma sincs

A levélvivőnek.

Napestig

Az erdőn

Űzeti hiába:

Éjfelen

Kocognak

Özvegy ablakába.

„Ki kopog?

Mi kopog?

Egy fekete holló!

Nála még

A levél,

Vagy ahhoz hasonló.

Piros a

Pecsétje;

Finom a hajtása:

Oh áldott,

Oh áldott

A keze-irása!”