| 35 | *A versnek nincs címzettje. Tulajdonképpen poétikai kísérlet arra, hogy megírjak egy olyan igazán bel canto szerelmes verset, aminek a megírhatatlanságáról A szerelmi költészet nehézségeiről szóló versben panaszkodom. A vers trükkje az, hogy valamiképpen a melodikussága adja a lendületét. A „Ha lehetnék Neked / csak egy személy” hat plusz négy szótagos tördelésű sorpár tititá tátitá titátitá. A második sor megismétlődik a második strófában, viszont a két sor a harmadik strófában úgy, hogy hat sor ékelődik a„Ha lehetnék Neked” és a „csak egy személy” közé. Ez a melodikusság feledteti azt, hogy a személy szó nyelvünkben inkább bürokratikus, rendőri hangzású, vö. személyi igazolvány, előállítandó személy stb. Mégis a dallamtól valami schubertes érzelmi telítettséget kap ez a szó. Mellesleg két rím is dúsítja a zenei effektust, a viszonylag eredetinek mondható „neked – görbe szeg” rímpár és a nagyon banális „időben – eltünőben” ragrím. Plusz egy harmadik, a „fokhoz ér – csak egy személy” asszonánc. „Végérvényes, bár esetleges”; nagyképűen szólva azt is mondhatnám, hogy az alapvető létélményem: egy összegyűrt cigarettásdoboz, a hamutartóban lévő csikkek, egy rozsdás drótdarab, ezekről mind úgy érzem, hogy úgy tökéletesek, ahogy vannak. Tehát tulajdonképp ez egy nagyon túlfeszített szerelmi elvárás, hogy a véletlenszerűségemben fogadjanak el tökéletesnek anélkül, hogy én bármit is akarnék. Figyelemre méltó módon a személy voltaképpen rögtön személytelenítve is lesz a két nominalizációval: „egy személy szándéktalan fürdése az időben” és a „megállás eltünőben”. Az utolsó strófában egy teljes negativitás és halálperspektíva van. Nyilvánvalóan a nő fog eltűnni, az ő számára nyújtom a megállás lehetőségét. Birtokolhat, de kietlen birtoka vagyok, s még az is csak egyetlen pillanatra. A felkiáltójel, amit ritkán használok, meglehetősen kétértelmű: úgy is érthetjük melodikus pátosszal, hogy legalább egyetlen pillanatra lehessek a tiéd, de úgy is, hogy csak egyetlen pillanatról lehet szó. A strófa utolsó két sorában van egy finom időjáték: ti. amíg az árnyék ahhoz a fokhoz ér, az egy asztronómiailag meghatározható időpillanat, a szög elporladása lényegesen lassúbb és folyamatszerűbb. Az árnyék fedte lépcső konkrét helyszín, a Mátyás-templom mellé vezető fedett lépcső a várdombon. Az árnyék fedte lépcső és az egyetlen villogó él kontrasztja egy nyárdélutáni sétám tapasztalatának a visszaidézése. Ez volt nagyjából az utolsó periódus, amikor még felfokozottan érzékeny voltam a természeti, közelebbről a fényjelenségekre. Később ez a fogékonyságom teljesen elmúlt, és ez nagyon aggasztott további költői lehetőségeim szempontjából. Az nyugtalanított, hogy meddig tudok költőileg megélni a szenzuális élmények emlékéből. | 18 | *A versnek nincs címzettje. Tulajdonképpen poétikai kísérlet arra, hogy megírjak egy olyan igazán bel canto szerelmes verset, aminek a megírhatatlanságáról A szerelmi költészet nehézségeiről szóló versben panaszkodom. A vers trükkje az, hogy valamiképpen a melodikussága adja a lendületét. A „Ha lehetnék Neked / csak egy személy” hat plusz négy szótagos tördelésű sorpár tititá tátitá titátitá. A második sor megismétlődik a második strófában, viszont a két sor a harmadik strófában úgy, hogy hat sor ékelődik a„Ha lehetnék Neked” és a „csak egy személy” közé. Ez a melodikusság feledteti azt, hogy a személy szó nyelvünkben inkább bürokratikus, rendőri hangzású, vö. személyi igazolvány, előállítandó személy stb. Mégis a dallamtól valami schubertes érzelmi telítettséget kap ez a szó. Mellesleg két rím is dúsítja a zenei effektust, a viszonylag eredetinek mondható „neked – görbe szeg” rímpár és a nagyon banális „időben – eltünőben” ragrím. Plusz egy harmadik, a „fokhoz ér – csak egy személy” asszonánc. „Végérvényes, bár esetleges”; nagyképűen szólva azt is mondhatnám, hogy az alapvető létélményem: egy összegyűrt cigarettásdoboz, a hamutartóban lévő csikkek, egy rozsdás drótdarab, ezekről mind úgy érzem, hogy úgy tökéletesek, ahogy vannak. Tehát tulajdonképp ez egy nagyon túlfeszített szerelmi elvárás, hogy a véletlenszerűségemben fogadjanak el tökéletesnek anélkül, hogy én bármit is akarnék. Figyelemre méltó módon a személy voltaképpen rögtön személytelenítve is lesz a két nominalizációval: „egy személy szándéktalan fürdése az időben” és a „megállás eltünőben”. Az utolsó strófában egy teljes negativitás és halálperspektíva van. Nyilvánvalóan a nő fog eltűnni, az ő számára nyújtom a megállás lehetőségét. Birtokolhat, de kietlen birtoka vagyok, s még az is csak egyetlen pillanatra. A felkiáltójel, amit ritkán használok, meglehetősen kétértelmű: úgy is érthetjük melodikus pátosszal, hogy legalább egyetlen pillanatra lehessek a tiéd, de úgy is, hogy csak egyetlen pillanatról lehet szó. A strófa utolsó két sorában van egy finom időjáték: ti. amíg az árnyék ahhoz a fokhoz ér, az egy asztronómiailag meghatározható időpillanat, a szög elporladása lényegesen lassúbb és folyamatszerűbb. Az árnyék fedte lépcső konkrét helyszín, a Mátyás-templom mellé vezető fedett lépcső a várdombon. Az árnyék fedte lépcső és az egyetlen villogó él kontrasztja egy nyárdélutáni sétám tapasztalatának a visszaidézése. Ez volt nagyjából az utolsó periódus, amikor még felfokozottan érzékeny voltam a természeti, közelebbről a fényjelenségekre. Később ez a fogékonyságom teljesen elmúlt, és ez nagyon aggasztott további költői lehetőségeim szempontjából. Az nyugtalanított, hogy meddig tudok költőileg megélni a szenzuális élmények emlékéből. |
|---|