Az Úrnak felmutatása utánn.

Szent oltárodnak színéhez borúlván,

imádunk téged’ rejtett Istenség!

Ki által bűnmocskábúl megtisztúlván,

a’ menny’ örökje lett az emberség.

Mint Istenember tellyes váltásunkért

halálra szántad drága Testedet.

Mint békeáldozat boldogságunkért

örömmel ontottad szent Véredet.

De áh! nemünkhöz irgalmas szívednek

nem volt elég e’ véres áldozat.

Honnyában megmaradni hű népednek

kívántál testi táplaszín alatt.

Hogy asztaloddal gyenge lelkeinket

az üdvözséges jóban vastagítsd;

‘s Véreddel mosván újabb séreinket,

szívünköt szent szíveddel eggyesítsd.

Óh! kúcsolly minket Jézus! oltalmadba,

ha vággyaink gonoszra vonzanak.

Vedd kérlelő lelkünköt irgalmadba,

ha gyarló lábaink megbotlanak.

Add, hogy még élünk, tellyes jámborsággal

tisztelvén e’ felséges Titkodot,

Mennyedben szünhetetlen buzgósággal

hálállyuk végtelen jóvoltodot.

(1819.)