Krisztinka.

Haj! melly boldogok

hű karjában a’ napok

érzékeny mátkának!

Eggy kéj életem,

móta hűmnek ösmerem

szívét Krisztinkának.

Égnek a’ nép, melly repűl,

‘s víznek úgy hal nem örűl,

mint én e’ lyánkának.

Minden felderűl,

ammint reggel ránk hevűl

a’ nap’ villogása.

Gyorsban forr a’ vér,

‘s köz dallyának égig ér

vídám harsogása.

Így buzdíttya kedvemet,

bájolgatván szívemet,

hűmnek mosolygása.

Nézd a’ fülmilét,

melly hallván a’ csermelyét,

felbuzdúl dallyára.

Zengi bájjait,

‘s lejtegetvén tagjait,

fűl a’ víz’ hangjára.

Így ébrednek dallyaim,

elszélledvén gondgyaim,

Krisztinkám’ szavára.

(1806.)