Lilla.

Még repdes enyelgve az alkonyi szél,

‘s csókjára megrezzen a’ rózsalevél,

sír Lilla, ‘s az érre leszögzi szemét,

melly zúgva gyorsíttya előre vizét.

«Ah! így fut előllem az édes öröm,

azóta hogy búmot elhagyva nyögöm.

Megszegte az álnok! megszegte hitét;

Fillisnek eladta örökre kezét.»

Ezt mondgya zokogva, ‘s egy dombra ledűl,

hol szíve a’ szótlan keservre hevűl.

O Lyánka! mit bánod e’ csalfa’ kezét!

nem férjfi az, a’ ki megszegte hitét.

(1806.)