Horátziushoz.

Bel mocsok nélkűl ragyogó Igaznak

elhiszem, Flaccus! hogy epés nyilakkal

töltt tegez nem kell, mikor a’ vadaknak

járja lakásit.

Téged a’ farkas, noha fegyveretlent,

elkerűlt önnkint, mikor a’ ligetben

bútalan szívvel Lalagét dalolván,

szerte bolyongtál.

Ámde más törvény van az embereknél!

Emberek voltak, kik irígyen engem’

Laura’ karjábúl idegen helyekre

messze ragadtak.

Űzzön el zordon havasokra sorsom,

hol gyümölcságak soha sem virítnak,

‘s a’ deres földek beborítva nyögnek

lusta ködökkel!

Űzzön a’ naptúl kiaszott hegyekre,

hol ruházatlan Feketék tanyáznak!

Laura lessz nékem szeretőm örökké,

Laura barátném!

(1806.)