Klárihoz.

A’ sínlő hónak méllyibűl

a’ föld kiköltözik,

‘s új lelket vévén nedvibűl

friss zöldbe öltözik.

Széllednek a’ ködfellegek,

kék bóttyok felderűl.

Zsendűlnek minden termetek,

‘s a’ szív is meghevűl.

Illyenkor volt, hogy tégedet

először láttalak,

‘s megnyervén, Klári! szívedet,

szent frígyre birtalak.

Érezvén, csak hogy meg nem vetsz,

mint újjúlt mindenem!

és áh! azóta, hogy szeretsz,

melly boldog életem!

Jer hát Barátném! üllyük meg

frígyünknek ünnepét,

‘s eggy tiszta csókkal újjítsd meg

szerencsém’ kezdetét.

(1806.)