Az Irígységhez.

Szünny már meg egyszer buzgani ellenem

trágár Irígység! Ám nem esengek én

olly jók után, mellyek negédes

vággyaidat feszegetni szokták.

Nem kérdegélek tisztviseléseket

a’ nagy világtúl, nem birodalmakat,

nem dúzs rakást a’ vertt aranybúl,

sem hamisan ragyogó dücsőköt.

Öntessen őszkor száz halom életet

csűrébe a’ Dúzs, kit nemes ősei

pompásan épűltt váraikban

messzeható uraságra szültek.

Szürcsöllye kristály serlegibűl borát,

mellyet Tokajnak szőllei hoztanak,

kit pór szugolybúl úri polczra

felvezetett az agyas szerencse.

Én szűk szobámban kegytelen éhemet

eggykét falattal, szomjamot édesen

megcsillapítom hüs vizekkel,

csak nekem adgyon az Ég ezekhez,

érzékeny asszonyt, friss levegő eget,

gondatlan elmét, régi barátokot,

meglett koromban férfi szívet

‘s víg kobozomnak örök virágzást.

(1806.)