Dámon és Rozílis.

DÁMON.

Szép Rozílis! mit halasztod

még tovább szerelmedet?

Bal gyanúkkal mit fonnyasztod

érted égő szívemet?

Óh e’ szív

holtig hív.

ROZÍLIS.

Sok menyecske már megbánta,

hogy férjének könnyen hitt,

‘s eggy szavára néki szánta

lánykorában mindenit.

A’ ki vár

jobban jár.

DÁMON.

Vaj! de hányan megcsalódtak,

kínozván a’ hűseket,

kik szomorgva elvonódtak,

‘s másnak adták szíveket.

Czélra jut,

a’ ki fut.

ROZÍLIS.

Ah! Rozílis azt nem várja,

hogy te mással egybe kelly.

Lessz örömmel élted’ párja,

csak te benne kedvet lelly.

Ő még él,

néked él.

(1806.)