A marsziliai ének.

Ébredj hazánk bajnok népe

ragadd ki híres kardodat,

nevednek esküdt ellensége

dühődve hozza lánczodat.

A vérszopó tyrannusfajzat

melledre szegzi fegyverét

s véredbe mártja rút kezét

ha szolgálatra nem hurczolhat.

Fegyverre bajnokok,

levente magzatok!

Rontsunk, rontsunk

e vérszomjúkra,

szabdaljuk halmokra!

A zsoldos martalékok nyája

orditva habzik ellenünk,

halált visítgat trombitája,

remeg szavára életünk.

Szerelmes asszonytársainkat

örök bilincsre kergeti,

honunkat földig égeti

s pallosra hányja magzatinkat.

Fegyverre bajnokok stb.

E szívtelen rabok dagálya

győzhessen egy nagy nemzetet?

Az emberjusnak kent nadálya

igázzon férfiszíveket?

Csordája béres árulóknak,

mely kész eladni a hazát,

hogy hordozhasson pántlikát,

just szabjon egy szabad országnak.

Fegyverre bajnokok sat.

Reszkess lator tyrannus pára,

jutalmad napja érkezik,

fejedre száll a vérnek ára,

mely érted ingyen öntetik.

Tanácsnokidnak dőre pártja

önkényt koholja vesztedet,

e nemzet lesz, ki fényedet,

örök homálylyal elboritja.

Fegyverre bajnokok sat.

Öld bajnok a gaz despotákat,

kik embervérben földenek,

s kik megtapodván jussainkat,

lopott biborban fénylenek.

De szándd meg embertársainkat,

kiket magokhoz csaltanak,

vagy máskép arra birtanak,

hogy ostromolják honainkat.

Fegyverre bajnokok stb.

Édes hazánk szent szerelme,

segitsd vitézid karjait,

kedvelt szabadság istensége,

törd össze népünk lánczait.

Küldjétek ütköző csatánkhoz

a győzedelmek angyalát,

hadd űzze a vak despotát

pokolnak kormos ajtajához.

Fegyverre bajnokok,

levente magzatok!

Ronstsunk, rontsunk

e vérszomjúkra

vagdaljuk halmokra!

(1794.)