Emlékeztető Oszlop,

azon Hazafiak’ Tiszteletére, a’ kik az Ország előtt Júniusnak 11 és 12. 

 Napjain 1790, a’ Haza nyelvnek bévétele mellett szólottak.

[Bévéstük örökre

Tetteteket szívünk’ tábláira: semmi feledség

Nem járúl ide.

BARÓTI SZABÓ DÁVID.]

«Fogd hamar a’ tollat, ‘s írd eggy Oszlopra nevenként,

a’ kik szívre vevék a’ Haza nyelvnek ügyét.

DARVAS az Oszlopnak tetején tündöklyön: az égig

nyúltt márvány Ennek tiszteletére kevés:

háromszor szóllott, ‘s háromszor győz vala szívet,

mert magyarúl szóllott a magyar ŐSZEK előtt.

Óh! láttam lelkét anya-nyelvén nyögve lebegni!

‘s a’ mi azokba kivált bé-hata, lelke vala.

Írd-fel odább BŐJTHYt, FEKETÉt MÁRJÁSSYt: az illyen

nagylelkű Neveket gyermeki rendbe se szedd.

Két VAIt, és BALOGot, DOMOKOSt, ‘s ALMÁSSYt-is írd-fel,

kikhez meg-meg odább tedd BEZERÉDY’ nevét.

Tíz vala Szószólód, Anya-nyelv! tíz, a’ ki koporsód’

méllyeiből’ téged’ fényre ‘s folyásba hozott.

Majd, ha Maradvánnyunk a’ bóldogságnak öléből

mostani Őseinek tettire vissza-teként;

dalra fakad, ‘s ezen Oszlopnak tetejére mutatván,

így szóll, míg szemein drága könnyetske remeg.

Íme! azok’ neveit! kik az első talp-falat a’ mí

bóldogodásunknak fel-vitelére veték.

Írd-fel! - Az én szívemre ugyan fel-metszve maradnak

tiszteletes Neveik, míg lehelegni fogok.»

Ezt mondván, el-tünt. Szomorú köntösse keservét,

‘s teste’ betegségét színe jelenti vala.

Homloka, fő-fájási miatt, bé-kötve: ki-sírva

két szeme: ortzáján bú vala, ‘s régi halál.

Aj’kairól látám egyedül, (de tsak ezt-is azólta,

hogy nyelvén szóllhat,) hámlani szája’ varát.

Óh! jele, hogy gyógyúl. - Mikor el-tünt, szinte hevűlni

kezdék, ‘s azt mondám tsendesen: A’ Haza vólt.

(1790.)