A’ Vitéz.

Ha látok trutz tollas kalpaggal

lovagló Tisztet ki-vont karddal

nézgetni hosszu népére,

kedvem jön a’ vitézségre.

De ha Törökkel szembe szállni

képzem a’ glóbis közt nyargalni

‘s két karját keverni vérbe,

nints kedvem a’ vitézségre.

Ha hallok trombitát harsogni,

jó végű paripát hortyogni

‘s öröm lövést az Egekre,

kedvem jön a’ vitézségre.

De ha veszélyben forog éltek,

ha foly az ütközetben vérek,

‘s a’ fegyver bé-hat szivekre,

nints kedvem a’ vitézségre.

Ha egygyütt társasságba mennek,

jó borral ‘s étkekkel töltődnek

‘s fel-serkennek az örömre,

kedvem jön a’ vitézségre.

De ha magos bástyákra hágnak

‘s ott maid nem estig el-hartzolnak

biztatván egymást fegyverre,

nints kedvem a’ vitézségre.

Ha Amor’ zászlójához térnek

‘s a’ Nimfák ellen vitézkednek,

nem haragból kelvén tüzre,

kedvem jön a’ vitézségre.

De ha bucsuznak Hitvessektől,

el-válnak kedves Jegyessektől

készülvén az ütközetre,

nints kedvem a vitézségre.

(A 80-as évek végéről.)