BETELTEM... [2]

Beteltem e lármás világgal,

Fénye s zaja unalmat ad;

Olcsó örömpohara nem kell!

Megkeseríté ajkamat...

Mint a vándort az erdő hűse,

Más, szebb napok varázsa von, -

Csendes, boldog családi élet,

Feléd, feléd sóhajtozom!

Az én lelkem gazdátlan hárfa,

Hurozva van, mégsem zeneg;

Ah, mert hiányzik a szelíd kéz,

Mely nyájasan pendítse meg!

S mint a gyöngy a tengerhomokban,

Igy elvész annyi szép dalom...

Csendes, boldog családi élet,

Feléd, feléd sóhajtozom!

A vers első megjelenésekor (1847) csak a két kezdő versszak egyezett az itteni szöveggel, s a következőképpen folytatódott:

Egy lelkes, jó nőt adj nekem csak,

Nem kérek, oh sors! egyebet,

Egy lelkes szép nőt; és ölébe

Két szöszke, csacska gyermeket!

Ah...! e kép úgy ringatja lelkem:

Mint madárt szellő a galyon;

S csendes, boldog stb...

Én lennék a vihartűrő cser,

Ifjú repkény szép hitvesem;

Rám-folyna hűsége - s karával,

S minő kéj lenne: védenem!

Nincs senkim most az emberek közt,

Ő lenne nő, barát, rokon;

Csendes, boldog stb...

Nyájas kandallóm, kis szobámban

Világot áraszt s meleget;

Világ- s meleggel töltené be

Szerető lelke lelkemet!

S lenne két szép fehér galambunk;

Megelégedés, nyúgalom...

Csendes, boldog stb...

S a két szép gyermek! kis fiammal

Futosva fűzfa-paripán:

Játszván a bábuzó leánnyal,

Kiáltoznék: apám, apám!

Majd vesszőcskét törvén kezökbe:

Futnék - hogy űzzenek nyomon;

Csendes, boldog stb.

S mennyit regélnék este! s álom

Nyomván el anyjok kebelén;

A felpirult forró kis ajkat

Csókomban megföröszteném.

Ah, nyájas, messze képek...! búsan

Ülök most az esthajnalon;

S csendes, boldog stb.