ISTEN HOZOTT...

(a Kassai iparkamara felkérésére)

Isten hozott fejdelmi pár

Egünknek láthatárán -

Magasságban, színpompában

Két tündöklő szivárvány.

Felségtekben teljesüljön

Mit a szivárvány jelent:

Vész-borútól a hon ege

Legyen mind örökre ment.

Fejedelmünk! koronádban

Mit neked az ég szánt,

Sok az ékkő: de csakugyan

A magyar a gyémánt.

Derült nappalt hozz reája

Hogy teljék be fénnyel,

Visszaadja, kilövelli

Majd ha jő az éjjel!

Dörög a menny, nyög a szellő,

Zúg, üvölt a fergeteg,

A patak cserg, döng a méhe,

A madarak zengenek!

Fejdelmünk! hadd, hogy ha ég, föld,

Anyanyelvén zeng, kiált,

Azon áldjuk Istenünket,

Azon lássuk törvényünket,

És tiszteljük a királyt!

Magasan állsz mint dicső nap

Mely hint áldást, életet:

Kezeidbe millióknak

Sorsa, üdve tétetett.

El ne fogják képed tőlünk

Kik körűlted forganak:

A sötétlő irígy felhők -

Ama jó tanácsurak!

Fejedelmünk! biralmadnak párja

Ne legyen a tengerig és túlnan!

A művészet és az ipar benne

Kegyed által virúljon fel dúsan!

Indul már is, - bár egy nagy folyamnak

Ez még lassan csergedő patakja,

E testület hódolata áll itt,

S iparának zsenge mutatványit

Felségednek lábaihoz rakja!

S te, királyné, légy jó Nemtőnk,

Ki bút könyet eltörül;

Egyik ősed nagy láng-lelkét

Nyerd és birjad örökül!

Hogy nevedre e szép földön

Mit a Tisza Duna mos:

Legyen minden kebel hálás,

És minden szem harmatos!