A KEDVES SIRJÁNÁL.

Zöldel a sír és virággal

Ékesítve általunk;

Ki ápolja s őrzi egykor,

Ha mi ketten meghalunk?

Most felette hull meleg köny,

Ráborúl a rózsaág;

Felejtés lesz akkor itten,

Felejtés és pusztaság...!

Mit tünődöl drága lélek!

Kiért lenne lomb s a hant!

Hiszen senki sincs megettünk:

Akik éltünk és szerettünk,

Együtt leszünk mind alant!

(Májusban, 1862.)