TÓTH DÁNIELHEZ.

Künn éj van; és az éjben fergeteg;

Az elhalt ékü rónaság s berek

Mély álomban nyugvó határain

Tél viharja száll zúgó szárnyain;

Benn jóbarát, szép lány és tölt kehely

Közt a hosszú éj könnyen illan el. -

Hold nem süt és csillag nem fényli át

A zordon éj ködös borúlatát;

S ránk vidor kedvben édes jó fiú!

Nem hathatott vihar, tél és ború. -

Ha egykoron tán életed felett,

Borúlat ülné meg a kék eget;

S ha téli zord képpel köszöntene

Vagy éjt hozna rád sorsod istene:

Kebled nyugalmáig ne érjen az,

Kebledben éljen ifju szép tavasz;

S mint most kacagtad a vad éjszakát,

Nevesd ki sorsod dúló viharát.

Ez amit írhatok rögtön neked

Nehéz zavart fővel - isten veled!

(Rank, január 30-án 1845.)