Vasúton

Megindult a föld alattunk,

Vagy magunk előre hajtunk?

Hol vagyunk most, a pokolban?

Hosszu barlang szája horkan.

Csattog, fölsikolt a sárkány,

Tarjagos füstfelleget hány.

Rajzik a szállongó szikra.

Hogy forog az izzó szikla!

A sötéttel küzdve langal

Végig a függő bazalt fal.

Mintha régi füstös képek

Alakjai élednének...

Angyalok, kövült barátok

Morogják a miatyánkot,

Olvasót pörgetve ottan

A meredek szirttorokban.

Vagy talán csak víz esése

Bérc öléből a mélységbe?

Most a síkra ereszkedtünk.

Mi robog, zúg el mellettünk,

Vissza őrülten mi csörtet,

Összeláncolt sor kisértet?

Mi jövünk magunkkal szembe,

Megfordulva vagy kerengve?

Itt egy város, ott egy zárda

Tornyai rohannak hátra.

Milyen álom, milyen élet!

Hogy szorulnak percbe évek!

Hallga, hóha! most megállunk.

Itt kiszállunk, ott beszállunk.

Tölgyei a rengetegnek

Álmaikból fölrezzennek.

És a csöndes erdőn a fák

Mélabúba

Összesúgva

Társaiknak mondogatják:

“Hegyeink méhéből - kérded -

Hova lettek a tündérek?

Gnómok, rémek, gyíksárkányok,

Óriások, tüzet hányók?

Szörnyeinkről már maholnap

Még a dajkák sem danolnak.

Emberek nyeregbe fogták,

Nézzed - imhol lovagolják...”