A vén csavargó

Béranger után

Ez árokban szűnjünk meg élni,

Vénűlten, fáradt betegen,

Részegnek tart az elmenő majd;

Annál jobb, - nem szán senkisem.

Elfordul egyik, mig a másik

Egy-két garast vet, menjetek,

Siessetek mulatni; - egy elaggott

Csavargó meghalhat nélkületek!

Vénség öl el; igen, mivelhogy

Éhen nem hal meg senkisem.

Hittem, hogy nyomorom utóját

A kórházban megédesíthetem.

De annyi a szerencsétlen, hogy

Minden kórház tömött, zsufolt...

Eh, utca volt a dajkád, vén csavargó,

Ahol világra jöttél, halj meg ott!

Míg ifjú voltam, művészeknél

Kértem munkát, keresetet,

Nekünk nincs annyi munkánk, lódulj,

Eredj koldulni, így feleltenek.

Ti dúsak, kik mondátok, dolgozz,

Elég csontot vetettetek;

Alván szalmátokon, a vén csavargó

Ezért nem átkozand meg titeket.

Mint más szegény, lophattam volna;

De nem, csak tartottam kezem,

Mi több, leszakitám az almát,

Mely út melletti fán terem.

Hússzor záratták immár reám

Ezért a börtön ajtaját,

Elrabolván a vén földönfutónak

Egy birtokát, a napnak sugarát.

Van-e hazája a szegénynek?

Mit ér búzátok, borotok

Nekem, ipartok, dicsőségtek,

Egybegyűlt szónokaitok?

Míg ellenség hízott hadával

Megvett falaitok megett,

Ellen kezéből nyerte táplálékát

A vén földönfutó és könnyezett.

Mint láb alá teremtett férget,

Miért el nem tiportatok?

Vagy mindenek javára tenni

Mért meg nem tanitottatok.

Egy kedvezőbb szél és a féreg

Szorgalmas hangyává leendett,

S szeretett vón testvér gyanánt, ki

Most úgy hal meg, mint ellenségetek! -