A REMETE

Vidd el fényeidet, gyötrelmes világ,

Pompádat, mely égőn tódul szemembe,

S képekkel rakja meg a lélek vak falát,

A négy falat, amely örökre sötét lenne...

Nem kell ma annyi fény se, amennyit eltünődve

Nézhet celláján a keserü remete,

S mely vékony sávban reszket, a hűs falba ütődve,

S táncol benne a bánat arany szemete.

Nem kell ma semmi, semmi. Csönd kell, sötétség,

Oly csönd, melyben meghallja a remete, az árva,

Boldogan hallja meg, hogy köszörüli kését

Valahol csendesen és kitartón a Párka...