Édesanyám

mindig olyan bánatos.

Figyeli szegény beteg, magyar

szívemnek dobogását, azután

csöndesen szól:

– Szomorú idők járnak!...

És én csak állok Erdélyország szélén

fojtogató, végtelen ködben,

összeölelkezve, némán

édesanyámmal, édesapámmal.