Ő az egyetlen érdemes

Tavalyi leveleket röpít a szél.

Tavalyi vágyak

verődnek az ablakomhoz

s én nem akarok tudni róluk.

Minden porcikámat megtisztította

a fájdalom, tiszta vagyok,

mint a forrásvíz,

balzsamos, mint a fenyves.

Már csak Krisztust tudom szeretni, –

talán szerzetes leszek,

nem tudom, de annyi biztos,

hogy Ő az egyetlen érdemes.

Ez a pokol, ez a nyomorult,

kékrekorbácsolt test,

ez az égrevonító szegénység:

milyen jó! Milyen jó!