Monológ

Kacagva jönni, mint Apolló,

nap lenni, izzó lángfogat –

Búsan menni, mint halk apáca,

aki beteget látogat.

Muzsikálni, mint Orpheus,

vicsorító száz szörnyetegnek;

Tűzcsóvát vetni Tyrtaiosként,

ahol a győzelmek születnek.

Lenni utolsó Mohikán,

verten haldokló zord varázstól –

Futni a levél-zörrenéstől,

mint Bakonyerdőn Rózsa Sándor.

Állni merengő Mariusként,

mikor az alkony vérveres, –

vágyni, égni, mint Cleopatra,

sziklát törni, mint Herkules.

Sírni: Wilde Oscar börtönében.

Emléket rakni nagy halomba...

És sűrű magány éjszakáján

úgy halni meg, mint Szép Ilonka.