[Ó, béke, fáradtan hullok eléd...]

Ó, béke, fáradtan hullok eléd

és rádmeresztem homályos szememet.

Hályog esett rá s gyöngén szűri

e világ világosságát. Belül pedig

nagy fekete pusztán, kihunyt tüzek

fölött suhog és vijjog a szél.

Jó volna azt sem hallani már.

Ócska, kicsorbult fegyvereket rakok

lábad elé, törtszárnyú szavakat

engedek világgá s megsímogatom

őket: szegény, tengerekbe fúló,

reménytelen postagalambjaim.

Végtelen templom vár s fekete

lepellel takart istenszobrok: béke,

csend, nyugalom, alvás, sötétség...

1929. október