[Vörös kéz intett le a hegyről...]

Vörös kéz intett le a hegyről.

Nyári bódorodásban dülöngtek akkor a fák.

Egyszerre véres csatornák nyíltak

a levelek zöld lemezén.

Elfeledte dalát a rigó.

Aranyszélű felhők szürkére súlyosodtak,

folyók csillogó szeme elfakult,

emberek tüdejéből őszi sírások búgtak

s zörgött a csókban a halál.

Háztetőn a macskák szőrét

égnek borzolta

az elmúlás nyöszörgő bánata.

Hatalmas denevérszárnyakat

bontott a szívem a hegyek fölött.

S keresztül a hűlő nap aranykarikáján

suhogva a semmibe surrant.

1928.