Utána néztem

Elment.

Az alkonyat lassan-lassan szertefolyt,

a gyárkémények egyenletesen, szürkén füstölögtek, mint

az este didergető sötétsége.

Fehér kalapja van.

Siet.

A homály szennyes, szemérmetlen karja

lassan kinyúl utána,

magához akarja ölelni, magába akarja szívni

fekete éjszaka-szerelemmel.

Az út kanyargó távolba viszi léptét,

egyre kisebbedik, egyre fakul.

Mit tegyen, akinek maradnia kell?

Fütyöljön, énekeljen, sírjon,

vagy egyetlen kiáltással zúzza be

az ablak üvegét?

Vagy csak súgja szomorúan:

...Volt...

Fehér kalapja volt...

Kolozsvár, 1926. október 28.