Szembenézés

Olyan kicsi csillag vagyok,

s oly parányinak érezem magam,

amint a nagy Másikkal

szembemeredek hangtalan

kikönyökölve szobám ablakán.

Ki az ott fenn az égen?

Száműzött, gőgös királyfi talán?

Jéghideg Messzeség?

Talán a régi énem?

...Elnyom az álom.

Lelkemben dörgőn dinamit robban,

fénybe, tűzbe és vágyba olvadottan

száguldok által száz mese-világon –

mint akit álma kínra szentelt,

üldözök fájva száz elérhetetlent

és kéjbe zsondul minden idegem.

Hajnali órák lehe száll már,

mire ébredek,

s az a Másik néz,

csak egyre néz,

meg-nem-értőn, villogón, hidegen.

Szatmár, 1926. május