Evangelium

Oltáron égő gyertya.

Együtt merengünk áldozati bún

s a pap ajkára, hogy arcomra nézett,

odafagyott az evangélium.

Aztán folytatta.

S én is olvastam bús-fekete könyvből

az ősi szép igét:

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

És egy majorba értek, melynek neve Getszemáni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

És magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost

és elkezdett reszketni és borzadni...

És mondá nekik: Szomorú az én lelkem mind-

halálig – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

És olyan lett az Ő verejtéke, mint a földre

lefolyó vérnek csöppjei – – – – – – – – – – – – –

Keljetek fel, menjünk, íme, aki engem elárul,

közel van. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Orgonabúgó kismise alatt

susogtam bomlott, síró szavakat,

s könnyes arcomat kezembe temettem:

Éjsötét a kert... a szívem beteg...

A fák között már fáklya közeleg... –

Egy kevés idő és nem láttok engem.

Szatmár, 1926. július