Vízió

Reám freccsent az alkonyi nap vére,

hogy kihajoltam lelkem peremére.

Úgy nézek lelked szép sziklafokára,

mit körülporoz bíborszinű pára.

Ajkam kiserked... szomjasan a láztól –

Te szomorúan, halkan citerázol.

Különben csönd van – jön a titkok éje...

Ez borzongás – ez Loreley meséje.

Rohannék, szállnék, – nem, de mégse, mégse!

Elfog a csúcsok bágyadt szédülése.

Szakadék réme annyi, jaj, de annyi!

Álmom, ne engedj mélységbe zuhanni!

Sivító szélvész fürteidbe gázol

és szomorúan, halkan citerázol.

Szatmár, 1926. március