Látogatás

Bolygó, szomorú, védtelen,

kopogtattam egy szürke házon,

s rövid vizit az életem.

Minden koldus-dalt eldaloltam,

pedig lehetnék kincses herceg,

mert tűzgyémánt ég tarsolyomban.

Benn forró bor és nevetés forr,

alig néznek fel az ajtóra

s nem vesznek észre belépéskor.

Aztán szólnak is néha hozzám,

de kezüket pénzükre rakják,

minthogyha bizony elkoboznám.

Megint csak foly a kártya-játék,

lázasan, ki-ki magának.

(Jaj, ez a játék nagy ajándék)

Senki se szól rám marasztalva

s én ragyogó, fényes gyémántom

odavetem egy kis asztalra.

Most már mehetek, – üt az óra:

Ilyen elsápadt, halk legények

nem kellenek a dáridóra.

Elalvása a lassú vérnek

és nem kell csók és búcsúzás:

Még a kapuig sem kísérnek.

Szatmár, 1926. március