Önbiztatás

Ne félj!

Ebből a ködös, őszi álmodásból

mámoros lesz és jó az ébredés:

Álomba-sápadt, kuszált arcodat

illatos szél csókolja végig,

s minden rém-álmot magával sodor –

Két csodálkozó, tágranyílt szemedbe

belemosolyog a rádboruló

lilabóbitás orgonabokor.

Fejed alatt dús, haragos-zöld pázsit,

erős, fűszagú, tavasz-levegő

és te kacagsz –

Kezedre száll egy fecske,

csipegve csókol, csacskán csicseregve

és úgy kiabál:

– Ébredj, királyfi!

Ne félj:

Kék lesz az ég!

Véredbe forrón átzeng a tavasz

és bizony mondom: felébredsz te még!

Szatmár, 1926. február