Öt óra tájban

Ablakból nézem,

hogy pihézik a hó –

Az utat néhány piros szánka rójja –

Olyan a táj, mint bús Dickens-mesék

könyvből kivágott illusztrációja.

Szobámban meleg félhomály van,

s míg gondolatomat fonom,

a kályha kivetülő fénye

játszik, vibrál a plafonon.

Tágas, nagyöblű, hívogató karszék

karjába dűlök –

Ajkamat a nagy nyugalom

mézédes pora hinti meg. –

Künt hull a hó,

és úgy szeretnék mesét mondani

de magam vagyok:

nincs kinek... –

Szatmár, 1925. november 29.