Találkozás

Jaj, olyan messze vagy!

Lelkemet Hozzád engedem:

repüljön át látogatóba

hegyen-völgyön, rengetegen.

Tépett pelyhekben

imbolyog, szitál, hull a hó,

szürkül az ég, fehér a táj,

s repít az álom-hintaló.

A határ peremén

feltűnik egy más paripa. –

Letarolt nádú Szamos partján

kell a kettőnek találkoznia.

Te nyargalsz rajta:

ködös, tündéri, szűz varázs.

Kibomlott, dús fekete fürtöd

havas-ékszerű, zúzmarás.

Szívednek vére pezsegőn

lüktetteti meg kebledet,

úgy örülünk, hogy találkoztunk,

s ajkunk ujjongva felnevet.

Pelyhet kavarva,

jeges sóhajjal sír a szél,

s forrón az esti förgetegben

csak csókunk csattog és zenél.

...Álmos vagyok. Kezemben

halk-fáradtan megáll a toll – –

Most te is alszol kis szobádban

és – rólam álmodol.

Szatmár 1925. december 15.