Este az ablakban

Csak a csillagok sétálnak az égen,

s pár fáradt ember baktat még az uccán –

az ablakom előtt fekete akácfa

hajbókol furcsán

és figyeli, mit susog a másik.

(Valaki messze halkan zongorázik.)

Sötét szobámba belegyint a szél:

a csipkefüggöny levegőbe lebben –

a földön ez zizeg a leghalkabban

a legrejtelmesebben:

csak megsejteni, nem is hallani...

(Valahol messze sóhajt valaki...)

Szatmár, 1925. október 1.