Kövek a patakban

Siet a kis hegyi patak:

sodra tarajos,

habja haragos

és mindennap dagad

a belezúgó záporoktól.

És kövek vannak benne.

Mikor a patak zajtalanul menne,

siklanék távoli célja felé

elébe állnak és szólnak:

megállj!

A patak pedig neki megy,

emel, küzd, törik, [olv.szó]

és azt hinnéd, hogy szétreped a hegy,

úgy harsog, kavargás [bizonytalan olvasat]

és győztesen fut más kövek elé.

A parton állok, s azt hiszem:

az életem eddigelé

és ezután

az ajkamon csak könyörtelen vad dal

úgy rohanni a rohanó patakkal

és szétzúzni az átkos köveket...

Vajjon még így meddig mehet –

meddig lehet? – – –

Nagybánya, 1925. augusztus 4.