Délután a hegyen

Fekete nagy diófa,

alatta fekszem én –

szembe valaki másik:

szemüveg a szemén

és nézzük egymást.

A haja hosszú és sötét

kezében ecset és paletta

vékonyan füstölgő cigaretta

és néz:

úgy látszik tetszünk neki ketten!

én és a nagy diófa.

Valami régi dalt dúdol,

valami hosszú, hosszú dalt

és közbe vázol:

valami szépet szeretne kihozni

az öreg fának hajlott gerincéből

és a lappangó, tüzes, ifjú lázból...

Dúdol, dúdol.

Oly szomorú a dal,

s mire elhangzik az utolsó strófa –

– elszenderül a két modell – –

s alszunk pihegőn-csendesen – –

én és a vén diófa.

Nagybánya, 1925. július 23.