Búcsú – vallomás

I. P. tanár úrnak, az érettségi vizsgák után

Ha búcsúnkat az ég is dübörögné

és harsonázná ezer harsonával –

Te tanárom vagy nékem mindörökké.

Gonoszok keze bitófát verhet

s ólomból rakhat bitófát válladra

akkor is szépen hurcolod a terhet.

A régi görög bölcsek

hatalmas, titokzatos lelke

ölel át

és gondolkodás nélkül hörpinted ki

a Sokrateszek méregpoharát.

Véres fejeden töviskoszorú

mégis vigasztalsz úton-útfélen,

és ifjú lelkek gyógyszerét kínálod. –

csak egy kicsit a szemed szomorú.

Mondd, Mester

nagyon sajognak a szegek

amelyekkel a kezedet átverték?

És enyhíti-e nagy fájdalmadat,

ha vallomást teszek? –

Nehezebb lesz, de istenibb az út,

ha ösvényeit nyomaidon járom,

s a kacagók szemébe,

a gúnyolók szemébe,

a gyűlölők szemébe

büszkén hirdetem: Te vagy a Tanárom!

Szatmár, 1925. július 3.