Fák alatt

Sétáljunk lassan a nagy liget árnyán,

s fehér kavicsot dobáljunk játszva.

Mondani szeretnék valamit néked,

Érzem, hogy különös titkokat rejtek,

de hiába próbálom szavakba szedni:

tágranyílt szemednek bámuló fényén

megtörik minden beszélő vágyam

s hiába szeretnék reggeltől estig

valamit mondani, ami úgy éget!...

Szeretnék valamit mondani Néked,

Bókoló fák alatt, susogó zajban

figyelj egy kicsit, ha sípol a szél;

mikor a hársfákat borzongva rázza,

s zúgnak a levelek,

s némelyik némán,

suhanón lepereg

s minden zúg, suttog halk örökös titkot,

végtelen bánatát siető ősznek –

Figyelj egy kicsit, ha sípol a szél:

Ugyanazt akarom mondani én is.

Megérted, nem érted – egyre megy – nem baj, –

csak sétáljunk lassan a nagy liget árnyain

s fehér kavicsot szedve az úton,

dobáljuk, dobáljuk, dobáljuk egyre...

Szatmár, 1925. július 10.