Altató

Molnár Tibor barátomnak

Pax tecum testvér, most csak muzsikálok,

Két nagy szemedet meghipnotizálom –

Este van, este... rohantunk bután,

s annyi lihegés, annyi gond után

most már jöhet a csöndesség, az álom.

Hajtsd le fejedet. Lüktet a nagy város,

de minálunk, most itthon van a béke,

– eltompul benne halkan a zsivaly –

testvér, testvérem, emlékezel: tavaly

én voltam a ház legzajosabb vendége.

Tollam hegyéről bölcsességet szűrtem,

s úton-útfélen hangosan kínáltam:

Most már szívem és tollam hegye más,

nem talál okot a vitatkozás

és ólomsúlyra nehezült a lábam.

Csend van, mélységes... Alszik a vén nyárfa.

Hogy él még, néha zizegése hírt ad...

testvér, testvérem, egymás karja ez,

ami most lágyan bennünket fedez,

vagy mindkettőnket más Valaki rángat?...

Összeszorított imás tenyerünkben

elpihennek a legnagyobb talányok...

Aludj, csak aludj – nem félek, ne félj! –

Szép lesz az álom, – boldog lesz az éj...

Pax tecum, testvér, halkan muzsikálok.

Szatmár, 1925. július 8.