Cukrászdai vers

Odakünn június forró szele zúg

és verejtékes emberár liheg.

Ez itt nyugalmas ölelő hideg

fehérke zug,

hol fesztelen ülünk,

s amíg befelé furcsán zümmögünk

egy régi-régi halk dalt,

megmosolyogtat nyári örömünk.

A fagylalt

ezüst kanállal eteti magát

valahonnan egy hárfa hangú akkord

siklik szívünkön át

és felidézi

a mostot és az akkort

és álmainkat csókosan becézi...

(Eszünkbe jut:

De nini, milyen boldog vagyok én ma!

Szárazra perzselt síró avarunk

pázsittá lesz, ha álmunk arra fut

és letört ágú rózsafánk kinő...)

Pár csengő bongó rímet faragunk:

csak afféle kis hangulat poéma.

Aztán még maradunk.

Bentről nézzük, hogy milyen az idő:

körbe poroszlop vágtat,

a zápor megered – – –

Nézzük, mit ajkunk ereget,

a kékes-füstű, lomha karikákat,

s az asztalon a márvány-ereket.

1925. június 4.