Gyermek ésszel

Én eltünök már a művek mögött,

mint horpadt sír a virágok alatt.

Reményik S.

Szökdécselek,

s a szelek szárnyán szállani szeretnék,

s pajkosabb vagyok a pajkos gyereknél.

Körbefutom a nagy-nagy rózsakertet,

tépek, lerázok, leszakítok mindent,

hamar, hamar...

és két karomon felgyűröm az inget

úgy dúskálok a millió virágban,

simuló, meleg, rózsaszín sziromban

s öles nyalábbal szorítom szívemhez

az egész rózsakertet!...

Már egész nagy halom!...

Házmagasságú széles szirom-boglya!...

– Most belevetem magamat

s befurakszom a kellős közepébe

és úgy fekszem hanyatt

és várom, hogy a piros puha fészek

álmosítson el terhes illatával.

...Olyan édesen fogok szenderegni:

megárnyékoznak a kert összes fái,

s ha pajtásaim jönnek,

utánam kutatnak,

– nem fognak megtalálni.

1925. június 25.