Hát legyen!

Ma imádkoztam az én Istenemhez.

Ünnepélyes és furcsa volt a templom.

Az örökmécses sercegett csupán,

régi ünnepek tömjén-szaga érzett,

s a szívem vérzett.

Végigterülve a hideg kövön,

homály-köntösbe némán burkolóztam,

s elrebegtem a legújabb imát,

amelyre tegnap tanitott a végzet.

– s a szívem vérzett.

Akkor átrezgett lelkemen az Isten,

mint az orgona búgó, mély zenéje –

szívemből csurgott, csobogott a vérem

s szétvetett karral kiáltottam fel:

Hát legyen meg, aminek lenni kell!

A nagy falak háromszor visszhangozták

s a sötét pálmák földig meghajoltak.

1925. május 29.