Babel

Tornyot akartam emelni az égig

álom fenyvesek zúgó rejtekén, –

Tornyot akartam emelni az égig

és Uramisten! – mivé lettem én?

A vasbetonok iszappá puhulnak,

mert rájuk lehelt valami erő,

deszkák, gerendák kígyós lángot fogtak,

s varangyként ugrált szét a kő.

Nagy lángbetűkkel írás állt az égen!

Az ég magosan és te odalent!

Aztán csak az esti szél sóhajtott,

s a Babel-romra ráborult a csend.

...Sok ezer évig aludtak az álmok:

most ébresztgetem, vezeklő diák: –

s a fenyőerdő rombadőlt zugában

nyílik egy kicsi sötétkék virág...

1925. márc. 31.