Akkor este

Pihekristállyal hófehérre festve

a lámpafényes sürtető világot,

egy hóförgeteg a szemembe vágott,

hogy valakire vártam akkor este.

Jó Isten tudja: miért tűrtem bátran

ha kósza lábam pocsolyába lépett,

miért néztem a hidegarcú népet

s miért jött akkor, akire én vártam?

Valaki jött a sűrű, téli ködben

Én áldást mondtam, s szelídszavú áment,

míg gőg-mosollyal, sebtiben tovább ment – –

Valaki jött és elnézett fölöttem.

Pihekristállyal hófehérre festve

a lámpafényes, sürtető világot,

egy hóförgeteg a szemembe vágott,

és kicsordult a könnyem akkor este.

1925. január 1.