Jégpályán

A karácsony már messze-messze túl van,

s ki tudja: mint ez, lesz valaha még?

Tükörsima a januári jég

és fürge lábak korcsolyája zurran.

Mint lelkünkön sok mindennapi emlék,

ha sebet tép fel régi-régi harcról.

Talpuk acélja vonalakat karcol

és elsimítani, jaj – be odamennék!

– Míg halk kacajjal siklanak a párok,

én támaszkodva csonkafejű póznán,

álmodó szívvel valakire várok.

Szemem kalandoz hópárnájú felhőn,

mely szép fehéren mosolyog le hozzám

és halkan kérdem: Vajjon ma is eljön?

1924. december