Séta közben

Lábunk ijedten, félve lép:

elénkbe szórva száz darabban,

szétzúzott csésze, tört cserép.

Sóhajra görbül néma szánk:

mennyi elvérzett, múlt öröm,

Úristen, mennyi jaj-szilánk!

Szerették, vették, amíg telve

ajkukon csurgott üdítőn

mézédességű, drága nedve;

Mikor tovább hiába várták,

mert minden, minden kiapadt –

egyszerűen a földhöz vágták.

1924. augusztus 13.