Te

Vídám vasárnap elnevetgélsz

Mosolyogsz és szemembe nézel

S én homlokomat megsimítom

Hideg, borzongó kézzel.

Te azt hiszed, hogy élsz még?

Csalódsz! Halott vagy régen!

Sírod fölött bús, könnyes csillogással

Csillag virraszt az égen.

A sírhoz minden őszi estén

Kijövök halkan, egyedül

És bánatom, mint hólepel

Sírod fölébe települ.

Ott sírok árván, csöndesen

S a füzek között zúg a szél,

S a temetői keresztfák közt

Régi alakod újra kél.

S én leborulva zokogok

S hívlak egyre, visszahívlak...

(Fájdalmas szívem az a sír

És emlékem a csillag...)

Vidám vasárnap elnevetgélsz,

Kacagok veled én is szépen – –

De ez a Te, ez nem Te vagy,

Te már halott vagy régen.

1924. július 30.