Valakinek, aki indul

Igaz-e, hogy te útra kelsz?

Útra hív egy hatalom? –

Igaz-e, hogy te útra készülsz?

Olyan szomorú hallanom!

A lelkem olyan csendes, árva,

Lecsügged nótás, régi kedve,

Felölti szürke köpenyét

És kimegyünk az őszi kertbe.

Kertünk fölött ma köd borong

És sárgaszín a hullt avar... –

Tudod: mekkora boldogság az,

Mit hervadása eltakar?

Ide van ásva az enyém is,

Kincsedet Te is idehordád...

Megkeresem a rózsabokrot,

Lelkem illatos rózsabokrát.

Nem is régen még hófehér volt

Csupa hószínű, üde rózsa;

Ma már a szélben ott zokog

A hervadt szirmok utolsója.

Borongón lépek oda hozzá

És Rád gondolva, Te neked

Könnyes-szomorúan leszakítom

Ezt az utolsó levelet.

És megcsókolom csendesen

– Csókom olvad, mint jég a tűzön –

Aztán mikor nem veszed észre,

Kalapod mellé odatűzöm:

Talán megőrzöd mindhalálig,

Talán holnapra el is veszted –

Olyan mindegy az énnekem,

Én azt tudom csak, hogy szeretlek!

Pedig ez a szál bús szirom

Az én kedvem, hitem, dalom!...

...Igaz-e, hogy Te útrakészülsz?

Olyan szomorú hallanom.

1924. július 30.