Sápadt levél

Sápadt levél az ájult fáról

Lihegve a mély kútba hullt –

Ott álltam – néztem, láttam

És fölriadt a régi múlt.

Tüzes tavasz, csókos csicsergés,

Virág-parfümös, lombos ág...

Valahogy úgy felfájt szívemben

A zajgó vérű ifjúság! –

Láttam, láttam a sötétséget,

Az örök-semmis, hideg űrt,

S láttam szegény magam-levélkét

Amint repült, repült, repült...

1924. augusztus 10.