Prológ

az “Elváló utakon” című színműhöz

Tisztelt Hallgatóság! Férfiak és hölgyek,

Akik egy estét a mi körünkben töltnek!

Előadásunkról, – kérem engedjék meg,

Hogy egy pár rövid szót előre meséljek!

...Messze Zsidóország kicsi városkája,

Tiszta gyermek-álmok színes netovábbja,

Elrepülni hozzá messze-messze honba

Kis Jézuskát látni ki ne vágyott volna?

Önöknek is itten mind ez volt a vágya.

Mikor lefeküdtek hófehér kis ágyba

S homlokukra búcsút jó anyácska csókolt,

Názáretbe szállni olyan igen jó volt!

...Jön a kis Jézuska, az aranyos gyermek,

Kivel játszadozni csupán a jók mernek;

Homlokán istenség glóriája reszket

S vállán viszi már a kicsi fakeresztet.

Aztán sorra jönnek: a jó barát, János,

S a többiek, kiket összehoz a város

Zsidók, rómaiak! Megférnek ők szépen,

S a jó Isten rájok mosolyog az égben.

Önök is játszanak árnyékos erdőkön,

Hímes csillogású harmatos mezőkön.

Bújósdi, cicázás, mind-mind sorra jőnek

S ezer édes perce röppen az időnek!

Mikor végre eljő a ragyogó reggel

S bíbor palástjában a tüzes nap felkel,

Szivök a szép álmot mosolyogva issza – – –

...Oh, ti édes álmok, sohse tértek vissza?!

Kérem most önöket: ne legyen rá gondjuk;

Ha vissza nem térnek, visszavarázsoljuk,

Mozdulniok sem kell: ide szállnak szálig

S ezer nagy bánatuk napsütésre válik.

A mosolyban, melyet két szemük reá vet,

Megfürdik Jézuska, megfürdik Názáret –

Hófehér angyalkák repkednek felettünk...

Ami tőlünk tellett, mi mindent megtettünk,

S habár a játékban egyikünk se mester,

Legyen önök közt, ki tapsolni nem restell, –

S ami játékunknak szomorú hiánya,

Bízzák azt rá, kérem, a fantáziára!

1924. július 18.